A tea régen és ma

Valóban szárnyalásra készteti szellemünket és lelkünket egy csésze tea (amiképp Lo Tung írásából kiolvashatjuk), többet jelentve egyszerű élvezeti cikknél. Ámbár a nyugati átlagpolgár számára a teakultusz leginkább a Kelet világának szimbóluma, legalább­is a teázás szertartását tekintve. Pedig igazán megérdemelne egy kis odaadást és tiszteletet eme több évezredes történelmű csodás növény… S hogyan is lelt rá az emberiség?

fotó: Hidasi Tamás

A kínai kultúrkörben káprázatos történetek fűződnek a tea felfedezéséhez.
I. e. 2700 körül történt, hogy Sen-nung kínai császár kertjében, mikor az ivóvizét felforralták, s az üstbe egy közeli bokorról levelek hullottak, ama elkészült “italt” a császár ízletesnek találta, s elkezdte rendszeresen fogyasztani.

A hagyomány szerint azonban a tea valódi felfedezője Bodhidharma buddhista pap volt (kínai nevén Ta-mo), aki i. sz. 500 körül Indiából Kínába ment, hogy ott vallását terjessze a nép körében.
Önmegtartóztató, jámbor életet élt, éjjel-nappal elvont gondolkodásba merült, s amikor már mintegy négy éve volt ébren, egy nap mély álomba szenderült. Felébredtekor, elszörnyedve fogadalma megszegésén, levágta mindkét szemhéját, hogy soha többé ne tudjon elaludni, s a földre vetette őket, s a ledobott szemhéjakból teacserjék sarjadtak. Bodhidharma szent meditációját a tealevelek elfogyasztása után folytatni tudta, felfedezésével pedig megismertette tanítványait, akiknek hosszú meditációjukban a tea frissítő hatása segédkezett. Ezáltal kezdetét vette a tea tisztelete, s fogyasztása is ünnepélyes odaadással történt.

A teacserje bölcsője

A tea a Kínai-tengertől a Tibetig húzódó sávban őshonos. Kedveli a szelíd, köves hegyhátakat, szubtrópusi éghajlatot, langyos esőt. Küllemre rózsabokorra hasonlít, virága csipkerózsára emlékeztet. A cserjét levelei végett kezdték el termeszteni, kisparaszti gazdaságban, végtelen türelemmel és nagy hozzáértéssel. Igen fontos a levelek szedésének időpontja és módja is, sőt ez utóbbira oly figyelmet szenteltek, hogy a szüretelő munkásoknak a munka heteiben kerülniük kellett a fűszeres, hagymás ételeket, s a halat is, nehogy leheletükkel megrontsák a teát. A hajtásokat pedig kesztyűben, vagy épp csak körömmel csipdesték le.

Ezen teatörténeti kitérőt azért tettem, hogy ráébredjünk, napjaink “teakultúrája” menynyire elcsökevényesedett, sőt a nap mint nap fogyasztott szintetikus teakészítmények mennyire távol állnak az igazi kínai és indiai teaféléktől. A tea igazi valóját akkor tudja számunkra megmutatni, ha méltóképpen bánunk vele, gondosan odafigyelünk az elkészítésre.

Néhány jó tanács teakedvelőknek

Ügyeljünk a víz minőségére, fontos például az erősen klóros víz esetében a megfelelő ideig tartó forralás, hogy a klór elillanjon!
Lényeges, hogy a tea jellegével harmonizáljon a víz minősége, azaz minél lágyabb a víz, annál kellemesebb teát nyerünk belőle.
A forrázási idő figyelembevétele elengedhetetlen. Általában a 2-3 perces vagy 5-8 perces időtartam a gyakori. A szakértők szerint a 4 perces forrázási idő a legideálisabb.
A zöld teák esetében a 2-3 perces időtartam a megfelelő.
Rendkívül fontos, hogy a teát mindig frissen fogyasszuk, ha állott lesz, színe megsötétedik, felülete lepedékessé válik, s így fogyasztva már nem mondható túl egészségesnek.
Ízesítésben a lehetőségek garmadája kínálkozik, véleményem szerint leginkább akkor cselekszünk helyesen, ha mindennemű édesítő nélkül fogyasztjuk a teákat. Ez különösképp a gyógy- illetve zöld teákra igaz, azonban akadnak olyan teafélék is, melyek egyszerűen mézet vagy barnacukrot kívánnak, esetleg tejszínnel érik el maximális élvezeti értéküket. (Egy bizonyos Sahne, azaz tejszín nevű teához, mint neve is mutatja, elengedhetetlen adalék a tejszín.)

A szervirozás esztétikum és ízlés dolga, leginkább a porcelánkannák és csészék ajánlottak, a teatörténelem folyamán végigtekintve szebbnél szebb kivitelezésekkel találkozhatunk. A kínai porcelánról, porcelán fajanszról, japán porcelánról, kőcserépkannákról, ezüst kannákról, szamovárokról és a meisseni porcelánról nem is beszélve…

Milyen teát fogyasszunk?

Ez az, amire nem igazán lehet pontos választ adni, hisz mindenkinek önmagának kell felfedeznie a teafélék gazdag világát.
Természetesen betegségeinkre gyógyírként ajánlottak bizonyos teafélék: ha megnyugvásra vágyunk, az orbáncfű segít, vér­nyo­máscsökkentő és fejfájás csillapító hatású a levendula, frissít és üdít a fodormenta. Meghűlés, idegesség, depressziós kedélyállapotok, gyomor- és bélpanaszok esetén segítségünkre lehet a citromfű tea. S még hosszan-hosszan folytathatnám a sort a mindenki által ismert kamilla teán át a kakukkfűtől egészen a hagymateáig.
Szerencsére ma már rengeteg teaház és teabolt működik Magyarországon, az igazi ínyencek könnyűszerrel beszerezhetik, vagy épp megismerhetik “teaországot”.

A napokban megtapasztalt két kellemes ízélményem azonban mindenképpen megosztanám a kedves olvasóval:
A Kis Buddha nevet viseli az a zöld tea, melyet az esti órák nyugalmában érdemes fogyasztani. S mi minden található benne? Zöld tea, ananász, papaja, fahéj, szantálfa darabok, piros bors, kamillavirág. Egyszerűen pompás. 2-3 perc forrázási idő után mennyei nedüt kaphatunk.
Másik élményem egy frissítő gyümölcsös teához fűzödik, mely a Hawaii Koktél nevet viseli. Tartalmaz hibiszkuszt, narancshéjat, papaját, ananász darabokat, mazsolát, körömvirágot. Forrázási ideje mintegy 5-6 perc.
Őszinte szívvel ajánlom!

Kívánok mindenkinek csendes örömben, megnyugvásban, vagy épp harsány jókedvben, kacagásban töltött vidám perceket barátaink, s egy csésze csodás tea társaságában!

Tóth Zsuzsanna

Népszerűség: 29% [?]

Címkék: , , , ,