A tanulásról – kicsit másképp

Voltaképpen mindenki tudja, mit jelent az: “tanulni”. Legelőször talán egy íróasztal fölé görnyedő gyerek vagy fiatal jut eszünkbe, aki azon igyekszik, hogy mihamarabb elsajátítsa a könyvben szereplő tananyagot. Ám a tanulás, mint az elménkben lezajló folyamat, sokkal többet takar.

olvas
fotó: Bereczki Ágnes

Tanulás alatt nemcsak a lexikális tudás megszerzését értjük, hanem készségek elsajátítását is, mint például azt, hogy valaki megtanul biciklizni. A tanulás nélkülözhetetlen abban is, hogy megfelelően fejlődjön társas és érzelmi életünk, valamint hogy egészségesen alakuljon személyiségünk.

Gyerekkorunkban kis tudósként kísérletezve tanuljuk meg a fizikai világ sajátságait: milyen erővel kell dobni a labdát, hogy elérjen egészen apáig, és vajon a tejecske ugyanannyi marad-e, amikor a magas és vékony pohárban van, mint amikor átöntöm az alacsony, széles bögrébe. Szüleinktől ellessük, hogy udvariasan és röviden kell köszönni a boltban, amikor viszont a nagymamával találkozunk, meg lehet puszilni és a nyakába szabad ugrani. Megtanuljuk, ki az, aki előtt lehet toporzékolni, és ki az, akinek ajánlatos azonnal szót fogadni. Elsajátítjuk azt a tudást, hogy melyik nemhez tartozunk, ennek megfelelően milyen ruhát kell hordanunk, és hogyan kell viselni a hajunkat. Megtanuljuk, hogy a legtöbb kutyától nem kell félni, de azért nem árt az óvatosság, viszont a szomszéd néni kutyáját egészen biztosan megsimogathatjuk. Megtanuljuk azt is, hogy szeretni jó, hogy kiket szerethetünk, és mikor szeretnek bennünket a legjobban. Nagyrészt tehát szüleinktől és tágabb
környezetünktől függ, mit tanulunk meg a minket körülvevő világból.

Pszichológiai értelemben a tanulás…

Miféle általános érvényű meghatározást lehetne adni a tanulásról? A pszichológusok legtöbbször a következő definíciót használják: a tanulás gyakorlás eredményeként létrejövő, tartósan fennálló viselkedésváltozást jelent. Vegyünk néhány példát.

A mindennapi életben gyakran halljuk: “amikor Lizi megtanult járni, meg sem akart állni többet!” Nos, pszichológiai értelemben az, hogy egy gyermek elkezd járni, nem tanulás eredménye. Genetikai állományunk már létezésünk legkorábbi pillanatában előrejelzi, hogy a külső, környezeti hatásoktól viszonylag függetlenül fejlődünk majd emberré édesanyánk méhében, és nem gekkó vagy réti sas lesz belőlünk.

Ezért is teljességgel fölösleges mászni, járni, beszélni “tanítani” egy gyereket – ha szeretetteli, normális környezetet biztosítunk számára, mindent megtettünk azért, hogy kibontakozzanak képességei, amint idegrendszere és fizikuma megérett rá.

Egy másik példa: egy gátlásos srác kokaint vett be péntek este, és az éjszakai bulin a táncparkett ördögévé avanzsált. A többiek körbeállták és lelkesen tapsoltak neki, miközben azt kiáltották: “Hé, hol tanultál meg ilyen jól táncolni?!” Ám ez a fiú pszichológiai értelemben nem tanult meg semmi újat. Felszabadult táncát a kábítószernek köszönhette.

Give me five

Összefoglalva tehát: a szervezetünk időleges állapotának (mint amilyen például a droghatás) vagy érésének következtében fellépő viselkedésváltozások nem jelentenek tanulást. A magatartásunk viszonylag állandó megváltozását értjük e fogalom alatt, amelyet gyakorlás, ismétlődő hatások idéznek elő. Ezen belül azonban létezik még ötféle: a habituáció és a szenzitizáció, a klasszikus kondicionálás, az operáns kondicionálás, és a komplex tanulás.

Habituáció és szenzitizáció

A habituációt és a szenzitizációt a tanulás legegyszerűbb formáinak tekinthetjük. A habituáció, hozzászokás esetében nem egyebet tanulunk meg, mint azt, hogy egy ingert figyelmen kívül hagyhatunk, mivel nincs jelentősége számunkra. Ha például nem veszünk tudomást a hűtő berregéséről, az óra ketyegéséről, vagy arról, hogy kicsit szoros az övünk, semmi jelentőségteljes nem történik.

Ha fontossá válik, hogy például berreg-e a hűtő – mert ha semmi hangot nem ad ki, akkor valószínűleg áramszünet van –, akkor azonnal képesek vagyunk újra észlelni ezt az ingert. Ezt hívjuk szenzitizációnak, vagyis érzékennyé válásnak.

Klasszikus kondicionálás

A klasszikus kondicionálás során azt tanuljuk meg, hogy egy bizonyos eseményt egy másik követ. Például, egy kisbaba jó néhányszor tapasztalta a következő eseménysort: édesanyja behúzza a függönyöket, vizet tölt a babakádba, a csecsemőt levetkőzteti, megfürdeti, majd felöltözteti – a kisbaba ekkor jó eséllyel hiszi azt, hogy hamarosan szoptatás és alvás következik.

Hogy is van ez Pavlov kutyájánál?

csengőhang > étel
étel > nyál
csengőhang > nyál

Ha ez az elsőrendű kondicionálás már kialakult, tovább lehet bonyolítani a helyzetet, mégpedig így:

fény > csengőhang
fény > nyál

Ez a másodrendű kondicionálás. Érdekessége abban rejlik, hogy noha a fény felvillanása és az étel soha nem került közvetlen kapcsolatba egymással, a csengőhang mint láncszem, megteremti a kapcsolatot a fény és a nyálelválasztás között.

fotó: Bereczki Ágnes

Operáns kondicionálás

Az operáns kondicionálás azt jelenti, hogy megtanuljuk, bizonyos viselkedésünk bizonyos következménnyel jár. Előző kisbabánk például nagyon jól tudja, hogy ha mosolyog, azzal szülei válaszmosolyát, odafordulását válthatja ki, azaz “operál” környezetén, befolyásolja azt. A valós élet magatartásainak többségét ide sorolhatjuk.

Az operáns kondicionálásnál is létezik má­sodlagos megerősítés, akárcsak a kondiciconálás klasszikus esetében. Elsőd­leges megerősítőnek, jutalomnak olyasva­lamit nevezünk, ami alapvető szükségletünket elégíti ki. Ha a kisbaba sír, és ezért meg­szoptatják, azzal a táplálék iránti alap­vető igénye talált kielégülésre.

Az a másodlagos megerősítő, amivel leggyakrabban találkozunk, a pénz. Azért dolgozom heti 40 órában, mert a munkámért pénzt kapok. Egyéb megerősítőért aligha végezném ezt a feladatot, mert a pénzt – bár önmagában nem sokat ér – de társadalmi megegyezés alapján tudom, hogy beválthatom ételre, italra vagy bármire, amire alapvető szükségem van.

A megerősítők

Fontos megjegyezni, hogy a kondicionálásokat alakító megerősítések nem mindig pozitív események vagy jutalmak. Averzív kondicionálásról beszélünk akkor, amikor a kutatók a laboratóriumban negatív ingert, például áramütést használnak tanulás előidézéséhez. Ebben az esetben a tanulás azt jelenti, hogy egy létező válasz gyengül vagy teljesen megszűnik. (Például ha büntetést – elégtelent – kapok, mert teljesen felkészületlenül mentem el egy vizsgára, a legközelebbi vizsgámra már fogok tanulni valamennyit).

A másik esetben tanulás alatt olyan válasz kialakulását értjük, amely megelőz vagy leállít egy folyamatban lévő negatív eseményt. Például csak akkor eszem, ha igazán éhes vagyok – így megelőzöm a csipegetés okozta elhízást; vagy nem iszom többet, mint egy pohár bort – így elejébe megyek annak, hogy lerészegedjem.

Komplex tanulás

A klasszikus és az operáns kondicionálásban az a közös, hogy asszociációk, azaz összekapcsolódások alakulnak ki bennünk: bizonyos események együttjárását tanuljuk meg.

A klasszikus kondicionálás esetében egymást követő eseményeket, míg az operáns kondicionálás során ok-okozati viszonyokat tanulunk meg.

Utóbbi esetben összetettebb a tanulás, amely nem pusztán asszociációk kialakítását jelenti, hanem egy összetett problémamegoldási módszer alkalmazását, amelynek során támaszkodunk korábbi ismereteinkre és arra a képességünkre, hogy meghatározott szabályokat kövessünk. Általánosságban az intelligenciának, beleértve a tanulási képességet is, az az alapja, hogy képesek vagyunk a bennünket körülvevő világ bizonyos aspektusait az elménkben leképezni, másképp szólva: mentálisan reprezentálni, majd pedig ezeken a mentális reprezentációkon végrehajtani műveleteket, anélkül, hogy ezt a valóságban is megtennénk. Így járunk el például egy matematikai példa megoldásánál, vagy amikor térképen tájékozódunk.

A belátásos tanulás mint komplex mentális esemény is hasonlóképpen zajlik le, azzal a különbséggel, hogy egy addig ismeretlen problémát oldunk meg, mégpedig úgy, hogy hirtelen rájövünk valamire, erre a felfedezésre később is emlékezünk, és más, hasonló feladathelyzetekre is képesek vagyunk alkalmazni.

Idegrendszeri háttér

Végezetül: hogyan “marad meg” mindaz, amit tanulunk, a fejünkben? A kutatók ma biztosak abban, hogy nem létezik “tanulási központ” az agyunkban, hanem a hosszú távú – tehát tartósan fennálló tanulás eloszlik az agykéregben, mégpedig valószínűleg úgy, hogy az új tudás részekre bomlik: vizuális része a látókéregben, mozgásos része a mozgatókéregben stb. helyezkedik el. A tanulás feltehetőleg az idegrendszerünkben végbemenő szerkezeti változást, pontosabban a szinapszis (két vagy több idegsejt összekapcsolódása) átalakulását és hatékonyabbá válását fedi. Ennek konkrét módja ma is kutatások tárgya.

Az operáns kondicionálásnak szülők és pedagógusok is hasznát vehetik. Ha egy gyermek hajlamos arra, hogy gyakori “hisztis” jelenetekkel fejezze ki nemtetszését, és tanára ezért megszidja, vagy igyekszik jobb belátásra bírni, azzal voltaképpen megerősítette a nemkívánatos viselkedést, figyelmét ugyanis a gyermek felé fordította. Ha azonban figyelmen kívül hagyja, hogy az ebadta kölyke a földön dobálja magát, akkor ez a viselkedés megerősítő nélkül marad, és a gyerek – előbb vagy utóbb – felhagy a hisztivel.

Árvay Zsófia

Népszerűség: 22% [?]

Címkék: , ,