Világokon át…

Milyen személyes motivációi hívták életre a Világokon át című “metafizikai barangolást”?
Lőrincz Gabriella: Egyetemista korom óta volt bennem egy lappangó kíváncsiság a metafizikai témák iránt.
Először az érdeklődésem az asztrológia világára nyílt ki. Lenyűgöző volt számomra a karakterológia, ami tulajdonképpen egy önismereti út.
A vízválasztó a 94-95-ös év volt számomra. Belül zajlott egy háború, egy meghasonlás sok olyan értékkel, ami addig meghatározó volt. Egy váltóátállításra késztetett engem ez a folyamat, és így a lappangó, féltudatlan vonzalmam a spiritualitás vagy metafizika iránt egyre markánsabb lett. Nyilvánvalóvá vált, hogy “keresni” akarok. Ma már ez is közhely, akkor még nagyon szép szó volt: “keresővé” lenni.
Érdekeltek az alternatív gyógyászati vonulatok, de – bár minden területet rendkívül alaposan is meg lehet tanulni, – miután mindig jöttek újabbak, úgy éreztem, nem az a dolgom, hogy ezeknek az oktatója vagy nagy tudora legyek, hanem elsősorban tájékozódnom kell – nem a felszínen, de nem is a legmélyebb rétegekben. Így aztán mikor már egy meglehetős látásmódot nyertem ebben, egyszer csak a dolgoknak a filozófiai vonatkozása, az elméleti megalapozása következett.

foto: Bocskai István

A Világokon át című sorozat gondolata ezeknek az útkereséseknek a kapcsán kristályosodott ki?
L.G.: Kétségtelen, hogy szerepe volt benne, hogy már 3-4 éve nagyon intenzíven tanultam. Sokan kérdezték tőlem, mire való ez? Gyönyörű mondatot mondott a filmsorozatban Hankiss Elemér, bár ő is Platónra hivatkozott: “Az el nem mondott élet nem élet. Mindenkinek el kell tudnia mondani, hogy mit látott meg ebben az életben. Legalább saját magának, de még jobb, ha másoknak.” Bennem szintén az fogalmazódott meg, hogy ami a tudomásomra jutott, azt nem tarthatom vissza magamban, magamnak. Egy kedves tévés kollégám is mindig buzdított, hogy készítsek műsort. Azonban sok egyéb szálon is futott ez a történet. Végül évekbe tellett, mire 1999 januárjában elindult az adás.
Egy teljesen új területre léptem, mert én addig nem készítettem műsort. Bemondó voltam, és semmiféle “ujjgyakorlattal” nem rendelkeztem. Az első három filmnek az elkészítése igazi emberi lecke volt számomra az anyag ellenállásával és a munkatársakkal való modus vivendi megtalálásával kapcsolatban. Műsort készíteni tanultam, és próbáltam megvalósítani a víziómat. Hogy igenis érvényesüljön minden és mindenki, de legfőképpen a koncepció és a lényeg. Hallatlan időszak volt! Még szerencse, hogy akkor senki nem volt a közelemben, aki asztrológiailag előre jelezhette volna, hogy mibe megyek, mert valószínűleg megfutamodtam volna.

Mi alapján válogatta az embereket, hogyan kerültek a látóterébe azok, akiket felkért mint közreműködőket a sorozathoz?
L.G.: Markáns tábor a Szintézis Szabadegyetem előadógárdájából verbuválódott, akik kipróbáltan hoztak egy magas színvonalat. De másokat is megszólaltattam, például Hankiss Elemért, Makovecz Imrét. A 12 filmben összesen 29 ember beszélt, és majdnem mindenkivel közel 120 percet forgattam. Ahhoz, hogy én abból össze tudjak rakni 7 olyan percet, ami a mondanivalójuk esszenciája, át kellett hogy folyjon rajtam, véremmé kellett váljon, amit mondtak. Ügyeltem rá, hogy minden egyes filmben legyen új megszólaló, ne csak ismétlődő arcok. Az volt az elgondolásom, hogy az ismerősségnek a kellemes érzésével tölti el majd a nézőt, ha vannak visszatérő arcok, viszont ha csak ilyenek lennének, hiányozna az újdonság érzése. Azonkívül szerettem volna, hogy legyenek fiatalok is, ne csak a nagy öregek. Mert a fiatalok között is vannak érett gondolkodású, nagy tudású személyek.

Miként fogadta a televízió, illetve az emberek? Milyen visszajelzések érkeztek? Mennyire volt hiánypótló szerepe?
L.G.: A televízióban tulajdonképpen semmilyen visszhangja nem volt. Ez egy nagyüzem, ahol mindenki lót-fut. Voltak kollégák, akik látták, kedves megszólalók, körülbelül 10-15 ember reagált rá rendszeresen. Azt se tagadjuk el, hogy az M2-n keresztül nem jutott kellően széles körhöz, mert egyszerűen nagyon sokan nem tudják fogni. Így a körülmények is megszűrik azt a réteget, akikhez eljut. A kitartó, kereső, érdeklődő, nyugtalan embereket kell, hogy megtalálja. Aki nagyon elégedett az életben, azokhoz nem juthat el. Vagy aki még nem jár ott életkorban, tapasztalatban, hogy egyáltalán foglalkoztassa: mi az életünk, mi a sorsunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Szerintem túlnyomórészt az érettebb korosztályt fogják meg ezek a kérdések. ők azok, akik már annyi föltevésen túl vannak, és vannak is válaszaik, de esetleg nem tette lehetővé az életük, hogy mélyebben tanulmányozzák ezeket. A sorozat segít mederbe terelni bizonyos gondolatcsoportokat, és aki akar, gondolkodhat velünk együtt.

Hogyha valaki a tévéműsort nem tudta követni, megveheti könyvben, illetve DVD-n is, de elindult egy országjáró sorozat is. Mit jelent ez?
L.G.: A könyv és a DVD 2007-ben jelent meg, az M2 pedig a 2010-es téli időszakban ismételten sugározza a sorozatot. Budapesten a Tabán mozi vállalta fel, hogy leadja a filmeket. Ide már hívtunk közreműködő vendégeket, így komplexebb élményt nyújt. Szolnokról megkeresett az ottani art mozi tulajdonosa, hogy vigyem oda is a filmet és hívjak rá előadókat. Szolnok után Szentendre, majd Sopron következett. 2010 januárjától Pécsre megyünk. Nagyon izgalmas volt ebbe az újszerű formába belevágni. Úgy éreztem, meg kell védenem, jót kell állnom azért, amit lát a közönség. Ilyenkor fel kell élesztenem magamban azokat a kérdéseket és azt az eredendő kíváncsiságot, amivel a filmet valamikor elkészítettem, és át kell gondolnom újra az adott témához való viszonyomat. Örökös készenléti állapotban tart engem ez a sorozat. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nekem ez az önismereti utam, ezen keresztül vizsgálgatom az életet és önnön világomat. Idővel rájöttem, hogy a Világokon át cím egy telitalálat, mert mind a tematikát, mind az előadók külön világát, amiket odabocsátunk a “nézővilágok” elé, mind pedig az egyes városok gondolkodási és spirituális készültségét tekintve világokon át járunk. Ez a fantasztikus interakció ide-oda keveredik, és mindenkit átjár, attól függően, ki mennyire akar ebben részt venni.

Ezek a különböző felfogások, amiket az előadók képviselnek, hogyan képeződnek le a saját világnézetében?
L.G.: Az első négy film után nem volt bennem tudatos, hogy ezeknek szerepet kell majd játszaniuk a saját belső életemben is. De aztán jött négy év kényszerszünet, amikor nekem is át kellett vergődnöm mindenféle küzdelmeken. A sok ilyen-olyan megpróbáltatás arra volt jó, hogy amikor a középső három filmet el tudtam készíteni 2004-ben, akkor világossá vált számomra, hogy át kell emelni a saját életembe bizonyos dolgokat. Az egyik leglátványosabb a vegetáriánizmus lett. Régi problematikám volt ez, és úgy éreztem, hogy azok után, hogy én papolom meg papoltatom “Az érző élet”-tel összefüggő, részvétteli és felelősségteli cirádákat, nem tehetem meg, hogy húsevő maradok. Vagyis nem egészségi, hanem etikai okok miatt lettem vegetáriánus. Természetesen felfogtam az összes többi filmemnek is az üzenetét, csak ez a neheze, hogy mit tudunk realizálni a valós dimenziókban. Mindenki küszködik, –
a tanítóink, mestereink is – mindnyájan ott kapjuk a kihívásokat, ahol az érzékeny pontjaink vannak. Ezért nem állok be olyan kórusba, akik megszólják X.Y.-t. Rám az tartozik, hogy átvegyem a tudást, és azzal kell foglalkoznom, hogy tökéletesedjem. Az is valami, ha az ember tudatában van annak, hogy miben tökéletlen, és mi az, amin dolgoznia kéne. Az alázathoz az is hozzátartozik, hogy nem bonyolódom ítélkezésekbe. Olyan kimeríthetetlenül sokfélék vagyunk! De ebben benne van, hogy igen, negatívumokat is látunk, tapasztalunk. Ki kellene tudni alakítani egy elfogadó, megértő, jó értelemben vett rezignációt. Mert szidni valakit a lehető legegyszerűbb dolog. Nem juthatunk harmóniához, ha beállunk ebbe a körbe. Pedig a lelki béke mindenkinek ott van a céljai között, ezért szerintem az embernek inkább védekezőnek kell lennie az olyan hatásokkal szemben, amik kizökkentik.

“Az is valami, ha az ember tudatában van annak, hogy miben tökéletlen, és mi az, amin dolgoznia kéne. Az alázathoz az is hozzátartozik, hogy nem bonyolódom ítélkezésekbe.”

Egy keleti tanítómester mondta: “A lelki élet olyan, mint egy bicikli. Nem elég rá felülni, még tekerni is kell.” Ha az ember megy vele egy métert, de elesik, és újra feláll és megint megy vele egy métert, akkor is halad, az is haladás.
L.G.: Igen, ez a fenntartás nehézsége. Nem elég megcsinálni valamit, vagy azt hinni, felismerésekre jutottunk. Az atavisztikus részeink sokszor ellenállnak, hogy a felismeréseinket megvalósítsuk. De akik praxissá teszik a meditációs életformát, azok közül vannak, akik el tudják érni, hogy a szellemük megzabolázza az összes többi részüket.

Az én életszemléletem nyitott könyv. A Világokon át-ban meg lehet nézni, el lehet olvasni. Úgy gondolkodom, ahogy ott látni. Nincs egy külön világnézetem. Ám az érdekes, hogy én is mit valósítok meg. Én is a törekvők közé tartozom.

A mai fiatalságnál gyakran tapasztalom, hogy nem kellőképpen, nem az életkorral arányosan boldog. Mégpedig azért nem, mert nem jön tisztába magával, hogy mi vagyok, ki vagyok, van-e képem arról, hogy mivé akarok válni? Ezt a kérdést nem lenne ártalmas megfogalmazni a mai nemzedéknek, hogy tulajdonképpen akarok-e valamivé válni? Nem azt, hogy szakmailag milyen pályát futok be, bár az is fontos, hanem mint ember, mit akarok elérni. Vagy hagyom, hogy alakít a főnököm, a társadalom, azok a dolgok, amik alól biztos, hogy nem lehet kivonni magunkat? Kell egy kontroll, és ez a kontroll azon múlik, hogy tudatosan gondolok-e azzal, milyen emberré kéne válnom ahhoz képest, amilyen most vagyok? Ha ez megvan, akkor már többnyire megvan az is, hogy milyen lépcsőfokokra kell lépnem. Például amikor az ember tudatosabban tekint arra, hogy egy párkapcsolat mire jó és mire való, már ez is növeli annak a lehetőségét, hogy harmonikusabban létezzünk egymás közelében.

A Pécsett megrendezésre kerülő Világokon át sorozat mellett milyen munkákkal foglalkozik jelenleg?
L.G.: Három hónapig dolgoztunk most egy amerikai filmen, “Az élő mátrix” címmel a magyar változatát készítettük el. Kvantumfizikai alapon egy új orvosgyógyászati szemléletet közvetít. Mivel a gyógyászat és gyógyulás kérdése mindenkit érint, ezt a filmet is egy beszélgetéssorozattal szeretném összekapcsolni. Sokan kérdezik, hogy dolgozom-e új sorozaton. Nos, elárulhatom, hogy igen. De hogy mi az, hadd maradjon meglepetés…

Kitartást és erőt kívánunk a munkájához! Köszönjük a beszélgetést!

lejegyezte Elek Teréz

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között…
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal…
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó…
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével…
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez…
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér…
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet,ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked…

/ Veronica Shoffstall

Népszerűség: nem rangsorolt [?]