Épp kalotaszegi zenét kezdtünk el játszani egy budapesti táncházban, mikor megpillantom rég nem látott ismerősömet, ahogyan jókedvű táncba merül. Öröm futott át rajtam, hisz utoljára egy több mint tíz éve átmulatott kalotaszegi gyűjtésen találkoztunk. Jobban fogalmazva, csak ő volt gyűjtésen, hisz kamerát állított a sarokba, a zenészek elé pedig magnót helyezett, hogy vajmi módon megörökítse az ott történteket; én viszont csak puszta magamat hoztam, mivel akkoriban ilyen kütyüim nekem nem voltak.

foto: Kabarcz Zsófia

Felejthetetlen élményben volt részünk. A színpadon három cigány muzsikált, a teremben pedig folyt a mulatság: hol táncoltak, hol énekeltek, hol mindkettőt, hol egyiket sem, csak beszéltek. Olyasféle egységet, összetartozást éreztem ott, ahol mindenki szabadon mozoghatott. Az összetartozás nem volt kirekesztő, hisz már kora este legalább három szálláshelyem volt, s az alkalmi barátomnak úgyszintén. Én inkább a zenészek játékára voltam kíváncsi, de nem tudtam kiszakítani, függetlenné tenni a mulatság világától. Úgy éreztem ennek a zenének gyökere van, amely belékapaszkodik az ottani emberek alkotta táptalajba. Azóta tudom, ezt a zenét nem lehet elvonatkoztatva figyelni, játszani vagy élvezni. Akkor ott pörgött velem a világ, ringlispílben éreztem magam. A mostani eszemmel tudom, hogy sajnos az ilyen alkalmak egyre ritkábbak, valójában ez a fajta világ a végóráit éli.
A mulatság vége felé talán az utolsó órában arra lettem figyelmes, hogy a banda bőgős nélkül maradt, a bőgő pedig magányosan támaszkodik a sarokban. Gondoltam, kézbe veszem, s beállok a cigányok közé. Ahogy nekifogtam, éreztem valami láthatatlan kéz segít a megfelelő hangok, ritmusok megszólaltatásában. Abban a közegben könnyű volt muzsikálni, mindennek rendje volt. Ebbe a rendbe könnyű volt beilleszkedni, hisz –akár a régészeti edényeknél a forma adott,- csak a hiányzó darabot kellett a helyére illeszteni.
Bőgőzésemben egyre magabiztosabb kezdtem lenni, érezni véltem e gyönyörű zenei nyelv ízeit. Ekkor már a cigánybanda többi tagjai is egyre jobban mertek rám támaszkodni, a rám pazarolt figyelmüket kezdték elengedni, s a közös pörgés élményét ugyanúgy ők is igyekeztek kiélvezni.
Táncrend vége felé szaporánál tartunk, s a régi ismerősöm csak pörög és pörög. Aztán táncközben köszöntésképpen felém bólint, összefutó tekintetükben közös gondolat fogalmazódik meg: Jó, hogy nem hagytuk a bőgőt a sarokban.

Szász Lőrinc

Népszerűség: nem rangsorolt [?]