Suomi – az ezer tó vidéke

Finnország (Suomi) az ezer tó országa, mely ország területének 68%-át erdők uralják… a számokkal teljesen tisztában voltam, mégis teljesen ámulatba ejtett, amikor a repülőn ülve megpillantottam a zöld erdők és a kék vizek alkotta csodás mozaikot. 5 hét várt rám nyelvrokonaink földjén.

fotó: Kolozsvári Zsolt és Váray Ibolya

Éghajlatát tekintve Finnország a szélsőségek országa. A telet nem volt alkalmam megtapasztalni: olyankor nem ritka a -20 Celsius sem, a rekord pedig -51,5, persze ezt északon mérték. Szerencsémre viszont a nyári egyetem, melyen több magyar társammal vehettem részt 2005-ben, épp nyárra esett, így nagy magabiztossággal tömtem tele a koffert lenge nyári ruhákkal. Bátorságom nem volt alaptalan, hiszen nyáron a +30 fokot is elérheti a legmagasabb nappali hőmérséklet. El is érte, sőt, pont ennyit mutatott a hőmérő sarkköri kirándulásunk idején is, a lappföldi Rovaniemiben. Itt tehát, az északi Lappföldön teljesen más arcát mutatja a világ télen és nyáron. Az Északi-sarkkörön túl a fehér éjszakák idején 73 napig nem nyugszik le a nap, míg ugyanitt télen 51 napig tart a “kaamos”, a sarki éjszaka.

Ouluba, a nyári egyetem színhelyére a finn fővároson, Helsinkin keresztül vezetett utunk. Helsinki emberléptékű, csendes város, ahová még mindig nincs fapados járat Budapestről…A város építészetére az északi egyszerűség mellett a sokarcúság jellemző, a központban lévő Szenátus-tér és a híres neoklasszicista katedrális fölé magasodó vörös színű, ortodox Uszpenszkij-katedrális keleties színt visz a városképbe, amelyben azért sok a modern vonás is, az ismert finn építésznek, Alvar Aalto-nak köszönhetően. Az ő műve a Helsinki (és Finnország) egyik szimbólumaként emlegetett Finlandia-palota (Finlandia-talo) is. Az én kedvencem a nagy zeneszerző, Sibelius emlékét hirdető, orgonasípokat formázó emlékmű volt. Na meg a kikötőben található piac, ahol kóstolgathatjuk a helyi halakat vagy éppen a bogyós gyümölcsök széles választékát, illetve innen a megszokott szuveníreken kívül akár rénszarvas-pástétomot vagy rénkolbászt is vihetünk haza a családnak. De megtalálható itt a hagyományosan nyírfakéregből készült használati tárgyak sora vagy a lapp kézművesipar terméke, a híres puukko (szépen faragott markolatú kés) is.

A kommunikáció során az akkor még igencsak csíráiban létező finn nyelvtudásommal igyekeztem boldogulni, viszont csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy finn próbálkozásaimra igen gyakran angolul jött a válasz. Ez nem az a nép, amelyik könnyekig hatódik, ha anyanyelvén szólnak hozzá, úgy vannak vele, hogy ha angolul jobban megy szegény turistának, minek erőlködik? Ám én nem adtam fel, mégiscsak a nyelvtanulás céljával érkeztem. Márpedig, nyelvrokonság ide vagy oda, a finn tanulása nem egy egyszerű dolog. Például ez az a nyelv, amely szókészletében tudhatja a legtöbb egymást követő magánhangzót tartalmazó szót (hääyöaie –jelentése: nászéjszakai szándék). Azért közös nyelvi eredetünk mégis hagyott némi nyomot a két nép beszédmódján, ugyanis nem egy finn járókelő azonosította be magyar beszédünket hallva, honnan is érkeztünk. A titok a szóhangsúlyozásban van, a szó eleji hangsúlyok teszik hasonló módon dallamossá a két nyelvet.

<br />
fotó: Kertész Ágnes

A finn átlagember vérmérséklete azonban semmiben nem hasonlítható a nálunk megszokotthoz. Bertold Brecht mondta egykor Finnországról, hogy ez egy olyan ország, ahol az emberek két nyelven hallgatnak (ti. itt a svéd is hivatalos nyelv). Na, ebben van valami. A finn ember általában halk szavú, csendes, érzékeny és zárkózott, a külföldi számára néha már kényelmetlen mértékben. Egyetemi csoportommal együtt egy alkalommal egy finn család látott vendégül, és a várt zajos csacsogás helyett barátságos, ám kissé tartózkodó nyugalom fogadott, eléggé akadozó társalgás kíséretében. A finn ember emellett viszont roppant becsületes és egyenes is. Van egy finn szó, a sisu, ami lefordíthatatlan ugyan, de egy kifejezésben tömöríti mindazt, ami maga a finn jellem: talán leginkább a szívós, kitartó jelzők adják vissza a jelentését. A sport rendkívül népszerű, a mozgáskultúra nagyon fejlett. Nagyon sok finn sportol rendszeresen, síel vagy úszik, de rengetegen űzik a legújabb finn találmányt, a nordic walking-ot is (bottal való gyaloglás, kocogás).

Nemhiába a természeti világ az egyik legvonzóbb érték az ideutazó számára és nem véletlenül legendás a finnek természetszeretete sem. Utóbbiról árulkodik maga a nemzeti zászló is: a fehér mezőben kék kereszt a kék eget szelő fehér hattyút (más forrás szerint a tavak kékjét és a hó fehér színét) szimbolizálja. A hatytyú ugyanúgy nemzeti jelképnek számít, mint a nyírfa vagy a medve (karhu). A medve a finn erdők királya, nagy tisztelet övezi hagyományosan, de egyúttal féltek/félnek is tőle. Az ősi időkben egyfajta totemállatnak számított, a nevét például nem szabadott kiejteni egyáltalán, ezért csak körülírásokkal (például mézesmancs –mesikämmen) utaltak rá. Bár vadászták, de az elpusztult állat lelkét hosszú szertartások során kellett kiengesztelni. A természetet ma is nagy tisztelet övezi, az országban összesen 35 nemzeti park található.

Ha bárkit megkérdezünk, vajon mit esznek a finnek, biztosan azt fogja válaszolni: halat hallal. Ebben van némi igazság, bár azért a kép ennél jóval árnyaltabb. Sok zöldség, gyümölcs, viszont viszonylag kevés hús kerül a finn család asztalára, a húsételek között viszont előkelő helyet foglalnak el a szarvas- és rénszarvassültek. Nagyon sok kenyérfélét kapni, rozsból, árpából, krumpliból, ezek tényleg kifejezetten finomak. Nagyon jellegzetes a főleg az északi tájakra jellemző kemény, lyukas rozskenyér (orsileipä), amit régen a padláson egy hatalmas rúdra felfüggesztve szárítottak és tároltak. Tipikus finn eledelnek tartják ezen kívül a kenyértésztába göngyölt halat (kalakukko),a kenyérsajtnak (leipäjuusto) nevezett sajtféleséget vagy a személyes kedvencemet, a karjalanpiirakka-t (ez rizzsel töltött lepénykét takar), melyet már az Európai Unió is hagyományos, nemzeti ételnek nyilvánított.
Vétek lenne szó nélkül hagyni azt is, hogy Finnországban olyan sok bogyós gyümölcs (marja) terem, hogy még magyar elnevezést sem sikerült mindegyikre találni. A piacokon kapható szeder, erdei szamóca, vörös áfonya és fekete áfonya (mustikka), fekete és piros ribizli, homoktövis, tőzegáfonya, lappföldi mocsári hamvas szeder (lakka) és “mesimarja” is… Ezekből sok más mellett többek között likőr is készül.

A kávét a finnek nagyon hígan fogyasztják, de ebben a formában bármikor (nem ritka, hogy este 11-kor) és bármennyit (akár 10-et is) képesek meginni belőle.. Az országban nagy kultusza van az egészséges életmódnak, ennek megfelelően az ételek egyszerűek, egészségesek, kevés zsírral, kevés sóval, fűszerrel, így szó mi szó, a külföldi általában íztelennek minősíti a finn konyhát. De érdemes azért próbálkozni, mert nem kell azért ott sem messze menni néhány finom falatért…

fotó: Kertész Ágnes

Finnország esetében elkerülhetetlen, hogy szót ejtsünk a leghíresebb finn “találmányról”, a szaunáról. Annál is inkább, mert talán ez az egyetlen finn szó, amit az egész világon ismernek, ezen kívül ha valamiben, akkor az egy főre eső szaunák számában mindenképpen világelsőnek számít az ország. Jelenleg kb. 2 millió szauna van Finnországban (a lakosság nagyjából 5 milliós), ebből 1,2 millió magánlakásokban, a maradék a nyaralókban, szállodákban, uszodákban található.

A Magyarországon is méltán népszerű izzasztókamra eredete nem teljesen tisztázott, de az biztos, hogy használata a területen közel kétezer éves múltra tekint vissza. Finnországban a szaunázásnak tehát ősi hagyományai vannak, sőt, a finn ember számára a szauna mindig is több volt egyszerű fürdőhelynél: számos szokás, hiedelem kapcsolódott hozzá, bizonyos értelemben szakrális jelentősége is volt. Ez volt az a hely, amely kiválóan alkalmas volt a relaxációra, elmélkedésre, ahol az ember nemcsak testi, de lelki megtisztulást is nyerhetett. Emellett a szauna régen a ház leghigiénikusabb helyisége is volt, így a tisztálkodás mellett a finn aszszonyok például generációkon keresztül a gyermekeiket is itt hozták világra.

Természetesen a történelem folyamán a szauna megjelenési formája sokat változott, bár azért még mindig több ezer hagyományos építésű füstös szauna (savusauna) található az országban. Ez a tradicionális fajta egy külön kis faház, benne tűzhellyel, melyhez azonban kémény nem tartozik, így a füst a helyiségből legfeljebb az ajtón keresztül távozik. A nyírfával történő befűtést követően a szaunázást 3-4 óra múltán lehet megkezdeni, amikor a tűz már nem füstöl, csak parázslik. A helyiség belseje ekkorra már bőven tele van korommal, ami jellegzetes illattal gazdagítja a füstszaunázás élményét. Ami nemcsak vidéken, a hagyományok miatt elérhető, hanem – egzotikumából fakadóan – a szállodákban, élményfürdőkben is népszerű a külföldi vendégek körében. Ezt a változatot nekem sajnos nem volt módom kipróbálni, annál inkább alkalmam volt belekóstolni a finn hétvégék varázslatos világába. A természethez való szoros viszony a finn ember életében úgy (is) jelentkezik, hogy a városi munkás hétköznapokat lehetőség szerint vidéki hétvége követi, általában tóparti nyaralóban, avagy mökkiben, amely mellé természetes módon szaunát is építettek. Szombat esténként tehát az átlag finn családi körben szaunázik (szigorúan ruha nélkül!), közben nyírfából készült szaunavir­gáccsal (vasta) veregeti magát, majd úszik egy jót a mökki melletti tóban, esetleg télvíz idején megmártózik léken keresztül a jéghideg vízben vagy meghempergőzik a friss hóban. Ez a kombináció – persze csak az erős szívvel rendelkezők számára – különösen egészséges. Nemhiába tartja a régi finn mondás, hogy ha a szauna és az alkohol már nem segít, akkor a beteg valószínűleg meg fog halni!

Ez tehát Finnország, egy magyar egyetemista lány úti élményei alapján. Persze az igazi Finnország még ennél is több. Tudtátok például, hogy egy 2002-es felmérés szerint ez az ország a legkevésbé korrupt a világon? Vagy hogy Európában először (1906-ban) itt kaptak a nők is szavazati jogot? Finnország ezernyi élményt, meglepetést tartogat mindenkinek, fedezzétek fel bátran!

Kertész Ágnes

Népszerűség: 57% [?]

Címkék: , , ,