Kórházi mesék

Két súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közel állt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

fotó: Bereczki Ágnes

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, katonakorukról, nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablak mellett feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után már szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett, egymásba felejtkezve, órákon át. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, a folyton fekvő lehunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak mellett fekvő egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek pedig csak teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér kényelmesen elhelyezte az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! – mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma – bármilyen sok is jusson – véges.

Népszerűség: 22% [?]

Címkék: , , , ,