Ökokultúra

Ökofalvak

Öko

A Föld bolygó talán legkülönlegesebb atmoszférával rendelkező települései az úgynevezett ökofalvak. Az ökofalvak kifejezést elsőként egy Robert Gilman nevű amerikai publicista használta speciális települések definiálására tanulmányában. Véleménye szerint az ökofalu olyan minden jellemzővel és változatos tevékenységi körrel rendelkező település, melyben az emberi tevékenységek károsodás nélkül építhetők be a természet körforgásába, s ennek módja elősegíti az egészséges emberi kiteljesedést, továbbá fenntartható ez a szint, vagyis sikeresen folytatható ez a folyamat a végtelenségig.

Szubjektív objektivitás

Beton fölött lebegő felhő

A valóság definiálása mindig izgalmas kérdés, hiszen benne élünk. Nehéz objektív szempontok alapján hideg fejjel elemezni azt, amit szubjektív szemüvegen át vizsgálhatunk csak. Egyén és szervezet, nyelv és hemeneutika és egészen egyedi valóságkonstrukciók.

XX. századi (poszt)modern motívumok

Nagyvárosi lépcső

Az irodalom, a művészet ágyazódik bele a közgazdaságtan szervezetelméleti folyamataiba ebben a cikkben. A téma mégsem annyira elvont: szervezetek mindenütt vannak. A  családunkban, a városunkban, a világunkban is.

Gondoljuk újra!

Panelzöld

Érdekes felismerésre juthatunk, ha összevetjük civilizációnkat és a természeti népek primitívnek kikiáltott életmódját. Figyelve a XXI. század hajnalán dübörgő fogyasztói társadalmat, óhatatlanul felmerül a kérdés: ez lenne az ember “valódi természete”?

Könnyebb vagy jobb?

Fűszálak

Számos újságban, weblapon, könyvben olvashatunk arról, hogy mi is a környezettudatos életmód. Nem elérhetetlen! Először azonban az agyunkban kell rendet tenni! A kulcsszó az osztozás: nem egyedül a miénk ez a bolygó! Mit tehetünk, ha tudatosabban akarjuk kímélni környezetünket?

Vezetünk!

Opel

Napjainkban mindenkinek van autója. Az utazás a mindennapjaink része. A helyváltoztatás sebessége rendkívüli mértékben megnőtt, gyorsabban jutunk el éppen aktuális célunkhoz. Mit kezdünk az így megtakarított idővel? Van-e egyáltalán megtakarított idő?

Válaszd a jobbat!

nyári alma

Azzá leszel, amit eszel – régi szlogen, mégsem bírt soha olyan aktualitással, mint éppen napjaikban, mikor igyekeznek mindennel beetetni bennünket. Bevesszük-e?

Élni és élni hagyni

tópart

Mindig felmerül a kérdés, hogy a természet az emberrel, vagy nélküle értendő. A “primitívnek” titulált természeti népeknél még létezett a meghagyás elve. Nem hódítóként, hanem “bérlőként” bántak környezetükkel, s akik ebből a kapcsolatból kiszakadtak, eltűntek. Mi még bírjuk egy darabig…