A fej, a szív és a kéz iskolája
Talán nehéz elhinni, hogy léteznek olyan iskolák, ahová nem csak az iskolakezdő elsősök, de mind a tizenkét évfolyam diákjai nap mint nap örömmel és megújuló kíváncsisággal mennek. Mi lehet a titka a Waldorf-iskoláknak, amelyekről még a kamaszok is csillogó szemmel mesélnek?
Egy új pedagógia születése
A Waldorf-pedagógia kezdetét legtöbben 1919-ben jelölik meg, amikoris Emil Molt iparmágnás felkérésére Rudolf Steiner kidolgozta pedagógiai rendszerét, és erre épülve nyitotta meg kapuit az első iskola Stuttgartban a Waldorf-Astoria dohánygyár dolgozóinak gyermekei előtt.
De talán érdemes pár évtizeddel korábbra is visszapillantanunk. 1884-ben Bécsben a Specht család úgy döntött, hogy négy gyermekük mellé egy megbízható ajánlásra a 23 éves, átható tekintetű fiatalembert választja házitanítónak. A gyerekek közül a legkisebb, aki akkor tízesztendős volt, hidrokefáliában (vízfejűség) szenvedett, és állapota oly visszamaradott és súlyos volt, hogy szülei erősen kételkedtek abban, hogy valaha is képes lesz emberi életet élni. A család újdonsült házitanítója, az ifjú Rudolf Steiner azonban hamarosan azzal az ajánlattal fordult a szülők felé, hogy amennyiben teljesen szabad kezet kap a gyermek nevelésében, megpróbál javulást elérni állapotában. A családfő kezdeti ellenállását csak az anya Steiner iránti, annak nem mindennapi képességeit felismerő bizalma tudta feloldani. A házitanító nagy lelkesedéssel és fáradsággal végzett, a legifjabb Specht minden életterületére kiterjedő munkája kezdte meghozni gyümölcseit. Így Otto Specht két év múlva csatlakozhatott iskolában tanuló társaihoz – miközben betegsége fokozatosan visszafejlődött –, sikeresen leérettségizett, majd elvégezte az orvosi egyetemet. Steiner a későbbiekben a Specht családnál töltött hat esztendőre, mint élete egyik meghatározó élményére emlékezett vissza.
Ki is volt dr. Rudolf Steiner, akit sokan az utolsó polihisztorként tartanak számon? A Waldorf-pedagógia megalkotója Alsó-Ausztriában született 1861-ben. Tizennegyedik életévétől kezdve magántanítványok vállalásával kereste meg iskoláztatásának költségeit. Matematikát és természettudományokat hallgatott a bécsi Műszaki Főiskolán, emellett filozófiai, irodalmi, pszichológiai és orvosi előadásokat is látogatott. Weimarban jelentős részt vállalt a Goethe-hagyaték feldolgozásában, ennek ellenére a világ elsősorban filozófusként, az antropozófia kidolgozójaként ismeri.
Pedagógiai rendszerének alapelvét a következőképpen fogalmazta meg: “Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélőerejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek most már meg ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk.”
Hazánkban 1989 óta egyre több városban érezték úgy, hogy a szabad iskolaválasztás elvét megvalósítva – közös szülői összefogás gyümölcseként – valódi alternatívát kínáló Waldorf-iskolákat és -óvodákat indítsanak el. Napjainkra országszerte 23 iskola és több mint 40 óvoda nyitotta meg kapuit.
Waldorf-pedagógia a gyakorlatban
Pillantsunk be az iskolák életébe, ahol nincs igazgató, hanem tanári kollégium irányít, és hozza meg a szükséges döntéseket. Az államilag elismert, 12 osztályos egységes iskolában a fej, a kéz és a szív egyaránt tanul, érez és alkot. A diákok itt mindent a maga idejében, életkoruknak megfelelően tanulnak meg, ezért a tananyag másként épül fel, ugyanakkor a 8., ill. 12. osztály végére megkövetelt teljesítményszint megegyezik a Nemzeti Alaptantervben foglaltakkal.
A gyermekeket az első osztálytól nyolc éven át osztálytanítójuk kíséri, aki állandó figyelmével alapozza meg bizalomteljes kapcsolatukat. Minden osztálytanítónak megvan a maga csengője, amivel az órák kezdetét jelzi. A gyerekek hamar meghallják, melyik az őket hívogató. A 9. osztálytól az osztálytanító szerepét az osztálykísérő veszi át, a közismereti órákat pedig egyetemet végzett szaktanárok tartják.
A Waldorf-iskolások három-négy hétig napi két óra hosszat foglalkoznak a főoktatás keretében egy-egy közismereti tárggyal osztálytanítójuk, a 9. osztálytól pedig szaktanárok vezetésével, így abban teljesen el tudnak mélyülni. Hamarabb jelenik meg az elégedettség, a tudás élménye is, ami ösztönzőleg hat, a gyerekek kíváncsiságtól hajtva utána is olvasnak a témának. Egy-egy tárgy tanítására évente általában kétszer kerül sor. A köztes szakaszban van idő és mód a tananyag ülepedésére, a mélyebb megértésre, ami szintén része a tanulási folyamatnak. A főoktatás hasonlóan a szakórákhoz három fő részre tagolódik: ritmikus-mozgásos rész, ahol az elsajátítandó tananyaggal mozgáson keresztül ismerkednek; az intellektuális rész, amikor megismerik az új anyagot, elmélyednek benne; befejezésül pedig korosztályuknak megfelelő mesét, mitológiai történetet, történelmi elbeszélést hallgatnak osztálytanítójuktól.
Az első osztályban elkezdődik az olvasás és írás megalapozása, de a teljes folyamat csak a második (olvasás), ill. harmadik iskolaévben (folyó írás) teljesedik ki, amikor a gyermek erre igazából éretté válik. Ezért alig fordul elő diszlexia, diszgráfia. Élve a gyermek erre való érzékenységével, az iskola első évétől kezdve két idegen nyelvben mélyednek el. Tankönyvek helyett a gyerekek a saját maguk által, művészi gonddal készített, ún. epochális füzeteket használják.
A Waldorf-iskolákban nem oktatják a gyerekeket, hanem osztálytanítójukkal közösen fedezik fel a világot. Kísérleteznek – pl. csigasorokon emelik fel egymást –, következtetéseket fogalmaznak meg, amikről végül kiderül, hogy ezekre Arkhimédész, Galilei, Newton is ráébredt. A nemcsak elvont formában, hanem élményszinten befogadott tananyag mélyen megőrződik. Ahogy egy jogásznak tanuló, volt waldorfos diák mondta: amit mások többnyire háromszor tanulnak meg (az általános, közép- és felsőoktatásban), addig nekik ezt elegendő egyszer. A tudást többek között olyan tevékenységeken keresztül sajátítják el, mint például egy ház felépítése, a búza vetése, gondozása és feldolgozása, saját kis olimpia megrendezése.
“A szépet csodálni,
Az igazat óvni,
A nemeset tisztelni,
A jót körülölelni,
Ez vezeti az embert
Az életben célokhoz…”
– Rudolf Steiner
A művészeti nevelés végigkíséri a Waldorf-iskolások tevékenységét. Ami szép, azzal szívesen foglalkozunk, és amit örömmel, rendszeresen gyakorlunk, az edzi a türelmet és a kitartást, fejleszti a beleélés és azonosulás képességét. A festés, a rajz, a zene, az euritmia, mint speciális mozgásművészet folyamatosan jelen van az iskolában töltött idő alatt. A természethez kapcsolódó tantárgyak (környezettan, állattan, növénytan, kertészet, embertan, földrajz) azt erősítik meg a gyermekben, hogy ő is a természet része, és felelős érte.
Az értelem csiszolásához a kézügyesség fejlesztése is hozzátartozik, mert “aki ügyesen mozgatja az ujjait, annak fürgén jár az agya is, és hajlékony a gondolkodásmódja, amivel behatol a dolgok lényegébe.” (R. Steiner) Az elsőosztályosok kötni tanulnak, másodikban horgolnak, majd agyagoznak, később textil- és bőrfeldolgozással, fa- és fémmegmunkálással foglalkoznak.
A ritmus teremti meg világunkban a rendezettséget, a kiszámíthatóságot és a biztonságot. A nap, a hét, az évszakok ritmusához igazodó tanítás figyelembe veszi a gyermek ritmusát is. Az évkör ritmusa leginkább a keresztény kultúrkör ünnepein keresztül tud megnyilvánulni. Fontos hozzátenni, hogy a Waldorf-intézmények világnézetileg semlegesek.
A szülők gyermekeik teljesítményéről részletes szöveges értékelést kapnak év végén, a hónapzáró szülői esteken pedig folyamatosan tájékoztatják őket gyermekük előmeneteléről. Elmarad a feleltetés és dolgozatírás okozta szorongás, a szabaddá vált légkörben szárnyakat kap a tanulók teljesítőképessége. Nincs osztályismétlés, elmarad az elbukás élménye, így a lassabb tempójú, “később ébredő” gyermekek is önérzetük megtépázása nélkül érik be társaikat. Bár a szöveges értékelés nagy munka az osztálytanítónak, szaktanárnak, de a gyerek, a szülő számára óriási értéket képvisel, mert nagyon személyes, valóban a gyerekről szól. Nemcsak az elsajátított tudásanyag mennyiségét veszi számba, hanem szól a gyermek viselkedéséről, változásairól, társaival való kapcsolatáról, és még számos egyéb vonatkozásról.
A 8. és a 12. osztály végén egy “remekkel” számolnak be egy saját maguk által választott témáról, amely elméleti, művészi és előadói részből áll. A Waldorf-iskolákból kikerülő diákok – hazai és külföldi tapasztalatok szerint is – legalább olyan jól megállják a helyüket a felsőoktatásban és a mindennapokban, mint az állami iskolákban végzett társaik.
E pedagógia a szülőket sem hagyja érintetlenül, hatással van gyermekükkel való kapcsolatukra is. Erről szólnak Déry Emőke, solymári édesanya gondolatai:
“Unokatestvéremen keresztül kerültem kapcsolatba a Waldorf-pedagógiával, aki több évvel ezelőtt a posztgraduális képzésre járt. Tőle kaptam kölcsön F. Calgren – A. Klingborg: Szabadságra nevelés c. könyvét, amely elbűvölt leírásaival, ábrázolásaival, színes képeivel. A találkozást egy ébredéshez tudom hasonlítani. Azután következett a belső vívódás, a kérdések és kétkedés időszaka. Azt volt nehéz elfogadnom, hogy minden gondolatom, szavam, tettem hatással van gyermekeimre. Amikor már nem tagadtam magam előtt ezt a hatásmechanizmust, rájöttem, hogy már nem lehet úgy élni és cselekedni, ahogy azt az előző generáció tette. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, mit is jelent az anyaság, mit jelent szülőnek lenni.”
Balogh Gábor és Mescha Zsuzsanna
Népszerűség: 46% [?]
Címkék: család, iskola, nevelés, Rudolf Steiner, Waldorf-pedagógia